Sajdik hóemberei

Sajdik Ferenc különösen kedveli a kék színt. Ezért aztán szívesen fest olyan képeket, melyeken tobzódhat kedvenc színében - például télieket. Egy-egy havas festményén a kék megannyi árnyalata megjelenik, a türkiztől az akvamarinig, a királykéktől az enciánig...

- Jaj, hagyd már azt a kéket... - zsörtölődik néha Marika, a felesége kedvesen. Ilyenkor Sajdik más színekhez nyúl - egy időre legalábbis. Aztán persze előveszi újra a kedvenceket, mondván, téli képeket nehéz lenne kék színek használata nélkül megfesteni.
Gyönyörűek Sajdik Ferenc havas grafikái! Emlékszem az egyik első elragadó képére ebben a témában, amelyet egy képeslaphoz készített évekkel ezelőtt: hó födte domboldalon lovas szán fut lefelé, rajta a család apraja-nagyja, akik szemmel láthatóan élvezik a telet. Följebb hóba temetett, aprócska házak, az egyik udvaron kucsmás öregember áll a kút mellett - talán a nagypapa, aki már nem fért fel a szánra, vagy otthon maradt a jószágokkal... A dombok fölött fenyves, égbe nyúló fenyőfákkal, melyek teteje már rá se fért a képre. Békés hangulatú, megkapó festmény, melyet Sajdik a tőle megszokott eszközökkel: színes ceruzával, pasztellel és akvarellel készített.

Hócsillám és Kalapos...

Ám még nem szerepeltek rajta a hóemberek, melyeket viszont az utóbbi esztendőkben mind több téli grafikájára odarajzol. Sajdik hóemberei eleinte csak ketten voltak, egyikük fiú, a másikuk lány. A művész családja, amikor meglátta őket az egyik kép sarkában üldögélni egy padon, azt kérte tőle, hogy attól az alkotásától soha ne váljon meg. A két kedves hóemberben ugyanis őket látják: Marikát és Ferencet. Úgyhogy a kép a mai napig megvan; nem eladó.
Később a hóemberek önálló életre keltek a karikaturista művein: egyre többen lettek, már beszélgettek egymással, bemerészkedtek a nagyvárosokba is, főszereplőkké léptek elő. Időnként megszólítják őket az emberek, vagy épp fordítva, ők szólnak - persze, emberi nyelven - a többi szereplőhöz. Sőt, az egyik képen egy szerelmes hóember odáig jutott, hogy szerelme és a saját nevét a képet betöltő, hatalmas fa törzsébe véste. Az állatok és az ágakon ülő színes madarak száj- és csőrtátva bámulták őket.
Karácsony közeledtével mindig várom, hogy a levélszek-rényben megtaláljam a borítékot, melyet Sajdik Ferenc az ő jellegzetes kézírásával címzett. Már mielőtt kibontom, biztos lehetek benne, hogy a kék szín - és talán a hóemberek is - ott lesznek majd a saját grafikája alapján nyomtatott ünnepi üdvözlőn.

- A tűz mellett majd megmelegszünk...

                         

- Nem tudok betelni a rajzaiddal - vallottam meg a minap lelkesen a Kossuth-díjas művésznek.

- Én meg nem tudok betelni a rajzolással - válaszolta őszintén.
Így azután napról-napra újabb és újabb művek születnek a rajzasztalnál, melyek derűvel töltik el a szemlélők szívét. És mivel lassan közeleg a tél, reményeink szerint egyre több szelíd lelkű, vidám hóember születik majd Sajdik Ferenc varázslattal teli, kék színekben pompázó téli festményein...
                                                                                                                                Szűcs József

89

Amikor az ember kimondja a számot: nyolcvankilenc, azért megrendül egy pillanatra. Különösen megindító az a kivételes kegyelem, amelyben a Sors Sajdik Ferencet részesíti - családja és mindannyiunk örömére, akik tiszteljük Őt magát és a munkáit szeretjük... Sajdikon ugyanis mintha nem fognának az évek. Memóriája briliáns, humora és munkakedve a régi, kedvessége és sokszor "megénekelt" természetes szerénysége pedig mintha csak növekedne, ahogy telnek az esztendők.

Sajdik Ferenc három héttel 89. születésnapja előtt. Legújabb művét dedikálja

Az Oskola utca Szegeden

Legutóbb éppen három héttel ezelőtt találkoztunk. A nyár egyik legforróbb napja volt, szokatlan módon a máskor oly megbízható Waze is mintha kicsit megbolondult volna a nagy melegben: ide-oda irányított a dimbes-dombos környéken, amint a megbeszélt időpontban Sajdik Ferencék otthonához közeledtünk.A sokdíjas Mester, miután felszóltunk a kaputelefonon, elénk jött a lépcsőházba, és a lakásuk ajtaja előtt várt. Hallván lépteinket, szólt fentről:
- Már csak egy emelet. - És miután felértünk, barátságosan mosolyogva invitált be minket feleségével közös otthonukba.
Az étkezőasztal mellett foglaltunk helyet, melyen már odakészítve várt a legújabb Sajdik-mű, mely a szegedi Oskola utca néhány szép épületét ábrázolja. Megdöbbentő pontossággal, mégis sajdikosan: jobbra-balra dőlve, vidáman, színesen.
Marikával, Sajdik Ferenc feleségével békéscsabai emlékeket idézgettünk, míg az előre kikészített üvegkelyhekbe a házigazda fagylaltot adagolt odakint a konyhában. Végül leült ő is, és miközben kanalaztuk a jeges finomságot, Sajdik Ferenc is bekapcsolódott a társalgásba. Elmondta, hogy nemrég fejezte be azt a két nagyszabású feladatot, melynek eredménye majd az ősz folyamán válik kézzel foghatóvá. Határidős munka volt, az egyik az Operamesék soron következő kötete. Most - tette hozzá - fellélegezhet egy kicsit, szabadabban rajzolhatja azt, amit szeretne.
A nappali ablakából megmutatta társasházuk nagy, hátranyúló udvarát, a környező épületeket, melyek ugyancsak arra inspirálják, hogy az évszakok változásait követve néha megörökítse őket. Aztán átmentünk a másik szobába, ahol a könyvespolcokra mutatva megjegyezte:
- Ezeket a köteteket én illusztráltam.
Több száz könyv sorakozott a polcokon, melyeket - műfajuktól függetlenül - vidámabbá tettek a karikaturista rajzai. Kérésemre előhúzott egy-egy rajzlapot vagy farostlemezt, melyeken olyan pasztelljei láthatóak, amelyek arra várnak, hogy befejezze őket. Dunakeszin ugyanis, gyermekkora helyszínén, ahol már ő is díszpolgár, ugyancsak várnak tőle kiállítást a jövőben.

A nyári nagy melegben üdítőek voltak a téli életképek

Mielőtt elbúcsúztunk volna, megakadt a tekintetünk a nappali falát díszítő új, téli képeken. Jó volt elidőzni előttük egy kicsit a kánikulai melegben, odaképzelni magunkat a havas tájba, a fehér domboldal és a jeges égbolt közé.
- Szeretem a kék színt - mondta Sajdik. Stimmel, gondoltam, hiszen a kék a boldogság színe, és Sajdik Ferenc életművét belengi egyfajta boldogságérzet. Minden karikatúráján, de a rajzfilmjein és a festményein is fellelhető az életöröm, egész munkásságára leginkább talán ez a derűs boldogság a jellemző... Nagysága pedig abban is megmutatkozik, hogy munkáin keresztül át tudja adni életigenlését másoknak is. Ezen a 89. születésnapon szívből kívánjuk, hogy még sokáig így legyen!                        Szűcs József

Sajdik virágoskertjében * 1.

Lelet

KÉPPÁROK. Sajdik Ferenc legutóbbi kiállításán - mekkora ötlet! - szerepelt néhány kép, amely két részből állt. Mindkét részt külön-külön festette meg a művész, a keretező külön-külön keretezte (igaz, egyforma léccel), és a kiállításrendező egymás alatt helyezte el őket a falon. Összetartoztak. A felső kép az alsó által nyert értelmet és fordítva, noha természetesen egyenként is teljes értékű alkotások.

Lelet c. képpárja az egyik legragyogóbb ezek közül.

Szinyei Merse Pál a Pacsirta című képét festi

Nagy emberek kis történetei

- Érdemes lenne külön albumban megjelentetni Sajdik Ferenc remekbe szabott sorozatát - mondta Kernács Gabriella művészettörténész a minapi kiállítás-megnyitó alkalmával. Azokra a zseniális képekre utalt, amelyekből a Józsefvárosi Galéria humoros tárlatán is találkozhatunk néhánnyal, szám szerint éppen kilenccel. A karikaturista szóbanforgó művei visszaidézik néhány kockából álló egykori kis képregényeit, amelyek a Ludas Matyi utolsó oldalán jelentek meg annak idején.
Az ötlet, amelyet felvetett, ragyogó.

Nagy emberek kis történetei: LEVI STRAUSS

Nagy emberek kis történetei volt a címe Sajdik Ferenc comic strip-jeinek, még valamikor az 1970-es években. Minden héten megjelent belőle egy-egy a Ludasban, hónapokon keresztül. Remekül szórakoztunk rajta, mert emberközelbe hozta azokat a képzelt vagy valós személyiségeket - Edisontól Hamletig, Gundeltől Rómeó és Júliáig -, akiket tanulmányainkból vagy olvasmányainkból ismertünk. Vidám, hétköznapi sztorikat képzelt hozzájuk, amelyek ugyan nem történtek meg - de akár meg is történhettek volna...
A jelen tárlatra Sajdik Ferenc elkészített ezekből néhányat, színes és látványos kivitelben. Személy szerint nekem ezek a kedvenceim az összes, most kiállított Sajdik-mű közül! Lelki szemeimmel már látom az albumot, gondolatban már élvezettel lapozgatom - és örülök (örülnék), hogy az első Kossuth-díjas magyar karikaturista életművének egy jelentős, megint csak rá jellemző szegmensét megismerheti (megismerhetné) az olvasók szélesebb rétege is...                      (-cs -f)
--------------------------------------------------------------------
A KÉP ALSÓ HARMADÁBAN KÉZZEL ÍROTT PÁRBESZÉDEK, SORRENDBEN:

- A guta megüt, ha a nadrágodra nézek. 16 éve nyúzod egyvégtében, a rárakódott kosztól már kemény, mint a kályhacső, hisz már a lúgkő sem fogja!!!
- Én tehetek róla, hogy nem tudom elnyűni?
- 200 dollárt adok ezért az elnyűhetetlen nadrágért.
- Vigye, ha úgy odavan! De figyelmeztetem, van ezen már gépolaj, fűrészpor, tehéntrágya, padlóviasz, ráköpött bagó, nyeregzsír, és még több kiló kosz.
- Elemeztesse ki a laborral, mi minden védi ezt a gatyát, aztán gyártasson le ugyanilyen szövetet, és 80 000 nadrágot.
- Igenis, Levi Strauss úr.

Sajdik Ferenc kiállítása a Józsefvárosi Galériában

HUMOROS TÁRLAT - hirdeti legújabb programját a Józsefvárosi Galéria, melyet Sajdik Ferenc műveiből tár a nagyközönség elé. Milyen is lehetne egy kiállítás, amelyet az első Kossuth-díjas magyar karikaturista képeiből rendeznek? Szomorú semmiképpen... A rossz kedv így az ajtón kívül marad, és a mosolygásra fel sem kell szólítani az embereket. Hiszen amint meglátjuk Sajdik karikatúráit, vidám festményeit, máris jobb a kedvünk annál, mint esetleg volt, amikor elindultunk...

Sajdik Ferenc a megnyitó ünnepség előtti percekben

- Melyikük a Sajdik? - lép mellém egy jólöltözött, kortalan hölgy. Épp a kamerával babrálok, próbálom megtalálni az ideális helyet a felvételhez.
- Ő az - mutatok a terem végébe -, abban a szürke öltönyben.
- Jól van, ne mutogasson már! - neveti el magát, és kezét az arca elé kapva szégyenlősen félrefordul -, nehogy idejöjjön...
Nem ismered még Sajdikot, gondolom magamban, hiszen ha ismernéd, tudnád, hogy ha rajta múlna, itt se lenne a megnyitón, annyira utál szerepelni. Legutóbb is azt nyilatkozta, amikor a Magyar Örökség díjjal kitüntették, hogy az orvos eltiltotta a médiától. Komolyan adta elő, el lehetett hinni, ha nem látta volna a szemében az ember azt a huncut mosolyt. Azt a sajdikosat...
Csinálni kellene Feriről egy fotót a facebook-oldalra, jut eszembe. Több mint 2200 tisztelője várja a frissítéseket.
Odalépek hozzá, épp nem beszélget senkivel, és az egyik színpompás alkotásához hívom.
- Szeretnék készíteni egy fényképet veled - magyarázom, mire mellém lép és a masinámat fürkészi. - Úgy gondoltam, hogy te a másik oldalon lennél - teszem hozzá. -  Rajta a képen.
- Ja... - válaszolja -, azt nem mondtad... - És hozzá ismét az a sajdikos mosoly...

Kernács Gabriella művészettörténész és Sajdik Ferenc

Kernács Gabriella művészettörténész megnyitó beszédeit azért szeretjük, mert egy valódi Sajdik-útikalauzt vezet elő. Így miután a színek, vonalak varázsából felocsúdunk, kicsit mélyebbre áshatunk, egészen a komolyabb, sokszor elgondolkodtató mondanivalókig. Sajdik Ferenc tisztelői nemcsak azért szeretik a képeit, karikatúráit, mert vidámak, virtuózak és vonzóak, hanem mert tájékozottság, hatalmas felkészültség és tudás áll mögötte. Emlékszem, amikor legutóbbi rajzfilmsorozatán dolgozott - Hát (m)ilyenek az állatok? címmel nemrég adta az M2 -, amelynek szövegét is ő maga írta, csodálkozva kérdeztem tőle:
- Mit tudsz mondani a bolhákról öt percen keresztül?
- Beleástam magam a témába, háromszor ennyit is tudnék neked mesélni róluk - válaszolta.

Hát (m)ilyenek a kutyák?
Szűcs Édua karikaturistáé ilyen...

Minden munkáját ilyen alapossággal, rákészüléssel készíti. Nemcsak arra figyel, amire egy átlagos szemlélő, de számításba veszi a várható lehetséges reakciókat is. Példa erre egyik népszerű sorozata, A nagy ho- ho- ho- horgász, illetve annak egyik szereplője, a Főkukac születése. Szerzőtársa, Csukás István ugyanis nemes természetességgel írta le a szövegben, hogy a horgász horogra tűzi a kukacot és bedobja a vízbe. Sajdik, miután elolvasta a kéziratot, felhívta a meseírót és rámutatott, hogy ha ezt így megrajzolja, abból horror lesz. Csukás István kihúzta hát ezt a részt, és Sajdikkal közösen kitalálták, hogy a Főkukac, a nagy ho- horgász barátja kap egy csinos derékövet a horog helyett, és így mindenki jól jár. Főként persze a kukac - és a gyerekek.

A Józsefvárosi Galéria kiállítótermének falán 102 darab Sajdik-mű látható 2017. június 2-áig. Képpárok is például, amelyek elkezdődnek az alsó képen és folytatódnak a felsőn - vagy fordítva. Attól függ, honnan nézzük. Láthatunk tablót híres emberekről, akik ideig-óráig a nyolcadik kerület köveit koptatták (mellesleg Sajdik is ezt tette néhány évtizeden keresztül), vagy a XX. századot emlékezetessé tevő géniuszok portréit. Vannak mesekönyvbe illő színpompás festmények is, amelyek megint csak azt bizonyítják, hogy érdemes egészen közel menni ezekhez a képekhez, ha meg szeretnénk ismerni a titkukat - amely néha csak a kép egyik sarkába, vagy egy megbúvó mellékszereplő köré van írva-rajzolva...

Akik a nyolcadik kerület köveit koptatták 

Ha dicsérik a karikaturistát, azt mondják: humanista - írja egy helyütt - éppen Sajdik kapcsán - ugyancsak nagy nevű kollégája, a nemrég elhunyt Kaján Tibor. Sajdik Ferenc bizony humanista a javából, de még valami más, valami több is. Az embereket, állatokat egyaránt szereti, akár csak a természetet, s mindezeket úgy tárja elénk képein, hogy mi is észrevegyük jóságukat, szépségüket - esendőségei(n)ket pedig megértő derűvel fogadjuk. Kernács Gabriella szavaival élve: Sajdik Ferenc megmutatja nekünk a világot, amelyben élünk - olyannak, amilyen, és olyannak is, amilyen lehetne...
A többi már rajtunk múlik.                                                         Kép, szöveg: Szűcs József

A kiállítás-megnyitót Móser Ádám harmonikaművész játéka
nyitotta és zárta. Mellette a Józsefvárosi Galéria munkatársa, Sipos Orsolya.
Neki köszönhetjük, hogy hozzáértő kezekbe kerültek Sajdik Ferenc művei

Budapest, Döbrentei utca

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Borúra derűs irodalom

SAJDIK FERENC KIÁLLÍTÁSA A CULTIRIS GALÉRIÁBAN

Megszólal a mobilom, nézem a kijelzőt: Sajdik Ferenc.
- Halló!
- Szervusz! - mondja jellegzetes hanghordozásával, és rádöbbenek, milyen régen beszéltünk egymással. Tudtam, hogy nyár közepéig az új rajzfilmsorozat köti le, amelynek a forgatókönyvét írja és rajzolja, meg hát legutóbb azt kérte: "Addig ne találj ki semmit" - és sajdikosan kuncogott hozzá.
Most elmondja, hogy csak azért hív, mert csütörtökön kiállítása nyílik. Amíg erre készült az új rajzokkal, jó volt egy pillanatra félretenni azt a sorozatot... Közli a megnyitó idejét és helyét, én pedig megkérdezem, hogy ott lesz-e ő is?
- Mit tudok csinálni? - kérdezi, és ez a szerénység annyira ismerős! Azután így folytatja: - De ha találsz egy jó kifogást, hogy ne kelljen elmennem, felhívhatsz éjjel is.

A kiállítás plakátját Képessy Bence kurátor
bocsátotta a rendelkezésünkre

Nem jutott eszembe "jó kifogás" erre nézvést (őszintén szólva eszembe sem jutott gondolkodni rajta), és úgy tűnt, hogy másnak sem: július 2-án a Kossuth-díjas művész jelenlétében nyílt meg a fent említett kiállítás. Sajdik világának legavatottabb ismerője, a művészettörténész Kernács Gabriella mondott megnyitó beszédet és tartott valóságos tárlatvezetést a helyszínen; nagyon szeretem, ahogy Sajdik Ferencről és a műveiről beszél. Oda kell figyelni rá! Az ember egész másként szemléli az alkotásokat, nem siklik át úgy a dolgok fölött, nem olyan felületes... A magával ragadó lényeken túl meglátjuk a lényeget is, a valódi mondanivalót. Kernács Gabriella nem talál ki magyarázatokat a rajzokhoz, csupán megtanítja a tárlatlátogatót arra, hogy mit és hogyan nézzen. Megnyitó beszédében számos személyes adalékot kapunk Sajdik Ferenc egész pályájával kapcsolatban, miközben maga az alkotó szerényen mosolyog két lépéssel távolabb.

Kernács Gabriella, dr. László Ágnes és Sajdik Ferenc a megnyitón

Telt ház volt a megnyitón

Pedig lenne oka a büszkeségre! Hosszú munkássága során számos díjban, elismerésben részesült, szakmai és állami vonalon egyaránt. Legutóbb tavaly "Hazám"-díjjal tüntették ki - aki nemcsak a Ludas Matyiban megjelent karikatúráiról és mesefilmjeiről ismeri, az megérti, hogy miért. E díj kapcsán dr. László Ágnes készített interjút Sajdik Ferenccel, valamint a többi kitüntetettel, és ezt Értékteremtők 2015 című könyvében közre is adta. László Ágnes ugyancsak tiszteletét tette a múlt csütörtöki megnyitón egyébként, és a Sajdik-kötetek mellett ezt az interjúgyűjteményt is megvásárolhatták ott az érdeklődők.

A kiállítás helyszínéül szolgáló Cultiris Galéria a körúton, az Örkény István Könyvesbolton át közelíthető meg, annak emeleti részén található. A Borúra derűs irodalom című kiállítás 2015. szeptember 5-éig, tehát egész nyáron fogadja a Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista irodalmi derűjére szomjazó látogatókat (Budapest, XIII., Szent István krt. 26.).       - szűcsj -

Sajdik-kiállítás Kecskeméten

Kétlábúak, négylábúak, sőt...! címmel kiállítása nyílt Sajdik Ferencnek Kecskeméten, a Klapka házban. A tárlat szombat este, a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat részeként jött létre, és a Kossuth-díjas grafikusművész kedvenc figuráit láthatjuk viszont a kiállított műveken. Madarak, erdei állatok, kutyák és még megannyi létező és nem létező teremtmény humoros mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást általuk...

A vidám tárlat augusztus 10-éig látogatható a Klapka utca 34. sz. alatt.

Madárbolt

Sajdik Ferenc-portré

Budapesten, 2014. március 10-én készült ez a különleges portré a Kossuth-díjas grafikusművészről legújabb kiállításának megnyitója alkalmából

                                                                                     (Copyright by Vajda János)

Sajdik-groteszkek

Sajdik Ferenc: Groteszk tárlat című kiállítása április 6-áig tekinthető meg Újpesten

Kernács Gabriella és Sajdik Ferenc a megnyitón

- Nem kellene odavinni neki egy széket? - súgja a mellettem helyet foglaló, ősz hajú asszony, fejével Sajdik Ferenc felé bökve. - Azt mondják, már nyolcvanhárom éves! - És sokatmondóan néz rám.
Mosolyogva megrázom a fejem, mert elképzelem, hogy miközben Kernács Gabriella művészettörténész a műveit és őt magát méltatja megnyitó beszédében, Sajdik fesztelenül feljebb húzza nadrágszárát és leül egy székre a közönséggel szemben. Ez olyan groteszk lett volna, mint egy valódi karikatúra...

Szeretem Sajdik Ferenc műveit és szeretem, amikor Kernács Gabriella beszél, sőt mesél róluk. Ezen a hétfői megnyitón is végig veszi a kiállított alkotásokat, kiemeli azokat az apró részleteket, amelyeket mint átlagos szemlélő, talán észre sem vennénk. Szavaival, gondolataival hozzá tud adni ezekhez a nagyszerű grafikákhoz, teljesebbé téve az élményt a nézők számára.

Sajdik Ferenc hosszú és gazdag pályáját már számos díjjal elismerték. Többel, mint hazai karikaturistáét eddig bármikor. Munkácsy-díj, Réber-díj (ez utóbbi igen jólesett Sajdiknak, mivel a szakma ítélte oda) ugyanúgy megtalálhatók a lajstromban, mint a 2012-es Prima Primissima- és a tavaly kapott Kossuth-díj!
- Kajánnak kellett volna megkapnia először - mondta Sajdik Ferenc a tőle már megszokott, meghökkentő szerénységgel. Nem volt ott az ünnepségen, a díjat leánya, Zsuzsi vette át.
- Nagyon csúszott az út - mondta hunyorogva Sajdik, mikor a miértről kérdeztem. Aki ismeri őt, tudja, milyen kevéssé szeret szerepelni, az önmutogatás mennyire távol áll tőle. Ez az egyik oka, hogy televíziós szereplést a számos felkérés ellenére sem igen vállal, kamerák előtt nyilatkozni, pláne nagyközönség előtt megszólalni - hovatovább ezer szempár előtt akár csak pár lépést is megtenni -: ez élete legnagyobb próbatételei közé tartozik...

A látogatók nevettek vagy elgondolkodtak
a karikatúrákat nézve

Ezen a kora tavaszi megnyitón, hétfőn azonban találkozhattunk és válthattunk pár szót vele. A művésszel, akinek humorát, de őt magát is oly kevéssé kezdi ki a múló idő. Grafikái frissek, színesek, humora jóindulatú, szerethető. Tőle megtanulhatnánk, hogyan kell a derű segítségével kifogni a szelet bármely vitorlából. Mikor szembe dicsérem, azt mondja:
- Még gyerekkoromban kaptam pasztellt ajándékba, azóta pasztellezek.
- Sokan kaptak pasztellt gyerekkorukban - felelem, mire elmosolyodik.
Emlékszik rá, hogy szerettem volna egy képet tőle, amelyre időközben valamelyik családtagja "lecsapott". Azt mondja:
- Nem hoztam el, féltem, hogy leemeled a falról.
És nevetünk.

A szomszédos színházteremben közben ősbemutató zajlik. Hát (m)ilyenek a macskák? címmel elkészült Sajdik Ferenc legújabb rajzfilmje, a kiállítás-megnyitót követően folyamatosan vetítik. A nézők benn maradnak, újra nézik a vidám képsorokat, nagyokat kacagva a találó poénokon.
Egy alkalommal megkérdeztem Sajdiktól, milyen állatot rajzol a legszívesebben?
- Messze a kutyákat - válaszolta. Ehhez képest olyan pontosan fogja meg a macskák tulajdonságait, szokásait, hogy az ember két nevetés közt rácsodálkozik: téééényleg ilyenek! Humánummal, szeretettel nyúl az állatos témákhoz. Egy tévéinterjúban mosolyogva mondta:
- Egy pókot sem ütök agyon. Csak rajzolom őket... jó rondára. Ez az én bosszúm...

Sajdik Ferenc újpesti kiállítását április 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők az ifjúsági ház Új Galériájában (1042 Budapest, István út 17-19.).                                               (Szűcs József)

- Kirabolhattam volna a Nagyszínház előtt is, de hiányzik magának, hogy
végignézzék ezt az ismerősei?